HelloKittyRozsdamentesEvőeszköz: Kanál és Villa. Minőségi rozsdamentes acélból, kiváló minőségben. Csodálatos ajándék gyermekeink számára, mellyel a mindennapi ebéd játékos, könnyed és egyben kedvelt tevékenységgé válik.
Az AirMultiplier nevű rotormentes ventilátor valójában a kézszárítók működését másolja és alkalmazza. A mosdókból, laborokból ismert kézszárítókban ugyanis szintén nincseneklapátok, helyettük speciális forgó motor szívja be a levegőt a készülék egyik oldalán, és fújja ki a másikon. A Dyson ebből kiindulva három évig fejlesztette azt a technológiát, amely végül a látszólag mozgó alkatrész nélküli, mégis erős légáramot fújó ventilátor külsejű eszköz előállítását lehetővé tette. Ebben a gyűrű alakú készülékben a gyűrű peremével párhuzamosan két alig egymilliméteres rés fut körbe – az egyiken a gép beszívja, a másikon kifújja a levegőt.
Mivel pedig a motor állandóan nagy fordulatszámon működik, a légáramlás a folytonosság érzetét kelti, szemben a lapátos megoldásokkal, amelyek szeletelik a levegőt, így fuvatuk löketszerűnek érződik. A legnagyobb előny, hogy a lapátok híján a kevesebb por ül a gépre, és nincs védőrács sem, így nem kerül piszok a levegőbe a működés során. A cég különböző kényelmi funkciókkal felszerelve, könnyen dönthető kivitelben és több sebességfokozattal ellátva dobta piacra.
Első ránézésre leginkább egy óriás nagyítóra hasonlít és ugyancsak nehezen hihető, hogy az üres karikából egy szoba hűtésére alkalmas teljesítményű légáram tudna távozni. De mégis. Ha közelebbről megvizsgáljuk a Dyson Air Multiplier-t, azaz kishíján részecskegyorsítónak elnevezett kütyüt észerevehetjük a talpazatán a kis lyukakat, ahol egy porszívóhoz hasonlóan (de szinte hang nélkül) szívja be a levegőt, ami a felső nagy gyűrű alig 1 mm-es csatornáiba jutva körbe-körbe száguldva tizenötszörös nyomáson próbál utat törni magának. A teljesítményre sem lehet panasz percenként 450 liter levegőt áramlik át a gyűrűn. Előnye, hogy a hagyományos lapátos ventilátoroknál sokkal egyenletesebb légáramlatot biztosít, illetve nem utolsó sorban esélyünk sincs (gyermekeinknek sem), hogy belenyúlva ujjunkat ledaráljuk.
Jellemzők:
Távirányító
Fokozatok száma: 15
Teljesítmény: 40 Watt
Levegőáramlás maximális fokozaton: 450 liter / másodperc
Levegőáramlás sebessége maximális fokozaton: 3,40 meter / másodperc
Az OrviboAllone univerzális távirányítóval okostelefonján keresztül (akár távolról is) szabályozhatja és irányíthatja háztartási gépeit. WiFi csatlakozással működik, infravörös és rádiófrekvencián (RF) keresztül
Működése:
Az Allone WiFi hálózaton keresztül csatlakozik az internetre. Így lehetővé válik, hogy okostelefonjáról a WiWo Android vagy iOS alkalmazás segítségével bárhonnan közvetlenül irányítani, vezérelni tudja infra távirányítós készülékeit, legyen az televízió, DVD, légkondicionáló klímaberendezés, házimozi, hifi, dugaljak, villany kapcsolók, stb. Az Allone távirányítóhoz ingyenesen letölthető alkalmazás tanítható, így gyakorlatilag bármilyen berendezéssel kompatibilis. Töltse le az ingyenes applikációt és élvezze a smart funkciókat! Az Allone 8 infravörös érzékelővel rendelkezik, így 360° fokos szögben lát, hatósugara 30 méter.
Logicstop Plus egyfázisú szivattyúvédelem, hogy miért? Tudta Ön, hogy a szivattyúk 80-90%-a szárazon futás vagy eltömődés, megszorulás végett megy tönkre? Védje meg Ön is szivattyúját a legegyszerűbben, és talán a legköltséghatékonyabban. A Logicstop Plus megvédi szivattyúját a szárazon futástól, vagyis ellátja a vízhiány védelmet. Ha egy szivattyú folyadék nélkül üzemel (szárazonfutás) rövid időn belül károsodik a hidraulika rendszere, majd ezt követően az elektromos motorja is leéghet. Továbbá mechanikus szennyeződés is kerülhet pl. a szennyvízszivattyúba, ami a szivattyú megszorulását idézheti elő, ekkor a szivattyú motor egyre nagyobb áramot vesz fel, és megfelelő védelem nélkül leég. A legtöbb szivattyúnál mindkét hiba megjavítása jelentősen túllépheti a Logicstop Plus beszerzési árát. Tehát már az első beavatkozásakor megtérülhet az ára!
A Logicstop Plus szivattyú védelem működése
A Logicstop Plus egy egyszerű elektronikus eszköz a szivattyúk védelmére. A készülék megtanulja a szivattyú normál üzemi áramfelvételét, és ha ebben jelentős eltérést észlel, közbeavatkozik, és leállítja azt. Két eset fordulhat elő:
a szivattyú szárazon fut: ekkor a motor terhelése lecsökken, ugyanis nem kell munkát végeznie, és így az áramfelvétele (Amper) is lecsökken, ezt észrevéve a készülék leállítja a szivattyút.
a szivattyú megszorul: ebben az esetben a motor egyre nagyobb munkát végez, így emelkedni kezd az áramfelvétele, a készülék ekkor is beavatkozik, és még mielőtt a szivattyú motorja károsodna, lekapcsolja azt.
A hiba okának elhárítása, megszüntetése után manuálisan indíthatjuk újra a szivattyút a vezérlő segítségével, a Restart nyomógomb megnyomásával. A vezérlő panel elemei/felépítése:
Zöld LED (Power on) világít a vezérlő panelen: a készülék feszültség alatt van.
Sárga LED (Pump on) világít: a szivattyú működik.
Piros LED (Failure) villog: szárazon futás - vízhiány.
Piros LED (Failure) világít: túl nagy áramerősség - a motor valószínűleg megszorult.
Piros (Restart) nyomógomb: motor adatok beolvasása, vagy egy hibaállapot utáni újraindítás.
A Logicstop Plus használata gyerekjáték! Egyszerűen csak csatlakoztassa a szivattyú villásdugóját a készülékbe, majd csatlakoztassa a vezérlőt a konnektorba (ekkor a zöld LED égni, a piros LED villogni kezd). 10 másodpercen belül nyomja meg a piros (Restart) nyomógombot (ekkor a piros LED folyamatosan égni kezd),és indítsa el a szivattyút kinyitott szelepekkel (a sárga LED is égni kezd), majd miután a piros LED kialszik - most már kikapcsolhatja a szivattyút, és elzárhatja a szelepeket - a Logicstop Plus már meg is tanulta a szivattyú villamos adatait, melyek esetleges áramszünet esetén sem vesznek el. A Logicstop Plus szivattyú védelem sajnos nem tud minden szivattyút megvédeni. De ha az Ön szivattyújának a normál üzemi áramfelvétele eléri a 6 Ampert, és nem haladja meg a 10 Ampert (ez kb. 800 - 1700 Wattot jelent), akkor ne várja meg, amíg elromlik szivattyúja, vegye meg most!
Sörimádók boros pohara vagy borimádók söröskorsója? Borospohár és söröskorsó egyben. Ha nem tudod eldönteni, hogy melyikhez van kedved vagy jobb lenne marokra fogni egy boroskorsót, akkor itt a megoldás! Kivülről egy söröskorsó, belül pedig egyik borospoharat rejt. Duplafalú, belül elegáns borospohár, kívülről masszív söröskorsó. Nagyon dekoratív megjelenésű ivó- illettve partikellék.
Tedd egyedülállóvá rendezvényedet! Ne érd be az unalmas puncstálakkal, kancsókkal!
Ez a látványos minibenzinkútsörállomás (egy töltőpisztollyal) italadagoló egy tökéletes kellék egy nagyszerű partihoz, mely nagyszerűen feldobja a hangulatot. Egyszerűen töltsd föl bármilyen itallal (legyen szó akár sörről, üditőről, puncsról, vagy tojáslikörről) és már indulhat is a tankolás-vedelés.
Vendégei, ha meglátják garantáltan mosolyra fakadnak!
A képek önmagukért beszélnek. Szerezz be már ma egyet te is!
Ez a tűz- és vízálló WiFi elektromos intelligens fali konnektor aljzat dugalj fotelből, de akár távolról is vezérelhető. Prémium minőségű edzett üvegből és PC (polikarbonát) műanyagból készült, kiváló karcállóságot biztosítva. Elegáns megjelenése kiválóan illeszkedik számos modern dekor stílushoz. Alkalmazható nappaliban, hálószobában, folyosón, konyhában, fürdőszobában, irodában és így tovább.
Legyen Öné álmai konyhairobotgépe most verhetetlen áron, 28 fajta színben! 5KSM175PS2017-es új modell, 7 alaptartozékkal. A kedvelt KitchenaidArtisan 5KSM150 sorozat követő modellje apróbb változásokkal, több alaptartozékkal. Teljes fémöntvény robotgép 5 év garanciával! Legömbölyített formával, csendes üzemelésű, direkt hajtású motorral, nagy űrtartalmú habüsttel, valamint könnyen tisztítható, kezelhető, megbízható és hosszú élettartamú, bolygómozgású keverő-dagasztófejjel rendelkezik, amely gyors, alapos keverést, dagasztást biztosít. A neves gyártó ergonomikus robotgépével gyerekjáték a sütés-főzés. Billenthető fejrendszerének köszönhetően könnyen eltávolítható a tál illetve cserélhetőek a fejrészek. 10 sebességfokozatból választhat az élelmiszer típusának megfelelően. Kenyér, vagy akár pizza élesztős tésztájának a dagasztására is alkalmas. A robotgép segítségével körülbelül 1 kg fehér liszt, vagy 800 gramm teljes kiőrlésű liszt dolgozható fel, illetve 12 darab tojás felverése valósítható meg. A prémium minőségű KitchenAid termékeket 1908-tól forgalmazza az amerikai származású cég. 1919-ben született meg az ikonikusnak számító Stand Mixer gépük. Innentől kezdve egészen nagy teljesítményű készülékekből álló konyhát hoztak létre - minden esetben ugyanolyan figyelmet szentelve a részleteknek, a minőségi kézművességnek, a sokoldalú technológiának és az időtlen tervezésnek. Pazar minőségű hosszú élettartamú termék, mely meghálálja a belé fektetett bizalmat!
Tulajdonságok:
Elegáns dizájn, sima legömbölyített forma
Egyedi színek széles választéka, választható színek:
Könnyű és biztonságos használat
Dombornyomott KitcheinAid felirat a robotgép elején
Megbízhatóságáról, hosszú élettartamáról híres prémium KitchenAid minőség
Masszív, teljes fémöntvény konstrukció
Halk és hosszú élettartamú, direktmeghajtású motor
59-pontos, bolygómozgású keverési rendszer az egyenletes, alapos dagasztási és keverési eredményért
10 teljesítményfokozat a határtalan sütési élményért
Dönthető felső rész, amely megkönnyíti az adapterek felhelyezését és a hozzávalók adagolását
Nagy űrtartalmú rozsdamentes acél tál ergonómiailag kialakított fogantyúval, amely mosogatógépbe is helyezhető
Mosogatógépbe helyezhető alap tartozékok a habverő és a védőkarima kivételével
Választható színek: Áfonya (5KSM175PSEUB), Almapiros - Metálpiros (5KSM175PSECA), Almazöld (5KSM175PSEGA), Arany nektár (5KSM175PSECZ), Eszpresszó (5KSM175PSEES), Ezüst (5KSM175PSECU), Fehér (5KSM175PSEWH), Fukszia (5KSM175PSECB), Gyöngyház - tejeskávé (5KSM175PSELT), Jégkék (5KSM175PSEIC), Kék (5KSM175PSEVB), Kristálykék (5KSM175PSECL), Króm (5KSM175PSECR), Lila (5KSM175PSEBY), Makadámia (5KSM175PSEAP), Málna (5KSM175PSERI), Mandulakrém (5KSM175PSEAC), Öntöttvas - Matt fekete (5KSM175PSEBK), Medálezüst (5KSM175PSEMS), Narancs (5KSM175PSETG), Nikkel - Matt króm (5KSM175PSENK), Onyx fekete (5KSM175PSEOB), Piros (5KSM175PSEER), Pisztácia (5KSM175PSEPT), Réz (5KSM175PSECP), Sárga (5KSM175PSEMY), Selyemcukor (5KSM175PSESP), Szilva (5KSM175PSEPB)
Alaptartozékok (7 db):
rozsdamentes acél habverő fej (K45WW)
szinterezett krémkeverőkar szár (K5THCB)
szinterezett dagasztókar (K45DH)
szilikon betétes krémkeverőkar (5KFE5T)
átlátszó Lexan műanyag védőkarima (5KN1PS)
polírozott rozsdamentes acél 4,8 literes űrtartalmú üst ergonómiailag kialakított fogantyúval, mely körülbelül 1 kg fehér liszt, vagy 800 gramm teljes kiőrlésű liszt feldolgozására alkalmas (5K5THSBP)
polírozott rozsdamentes acél 3 literes űrtartalmú üst, ez a második 3 literes keverőtál jól jön a munkánk során (KB3SS)
a géphez sok egyéb kiegészítő tartozék is vásárolható
Technikai jellemzők:
Elektromos teljesítmény: 300 W
Feszültség: 220 - 240 V / 50 - 60 Hz
Fokozatok száma: 10 (58 - 220 fordulat/perc)
Keverőtál mérete: 4.8 l
Biztonsági zár: van
Garancia: 5 év
Kábelhossz: 145,4 cm
Méret (ma × szé × mé): 36 × 24 × 37 cm
Saját tömeg: 10,6 kg
A KitchenAid Artisan robotgépeket kifejezetten ajánljuk otthoni használatra, éttermeknek, cukrászdáknak, szállodáknak és egyéb nagykonyhai felhasználás céljából is.
Mindig jól mutat egy földgömb a könyvespolcon vagy az asztalon. Régóta kapható már sok helyen, sokféle változatban. Néhány éve azonban új színfolt jelet meg ezek palettáján, a lebegő földgömb. A klasszikus változatnál a pólusok alatt és felett is mágnesek találhatók, mégpedig nem is kicsik. A képen bemutatott modell azonban már minden látható segédszerkezet nélkül lebeg talpazata felett, akár csak bolygónk a világűrben. Ha megforgatják, súrlódó részei nem lévén, csak a légellenállástól fékezve nagyon hosszú ideig pörög. Ha a talpazatát elrejtjük, például egy papírlap alá, ámulatba ejthetjük vendégeinket vagy akár kollégáinkat az irodában.
Elektromágeneses technológia biztosítja a földgömb lebegését a krómozott talp felett.
Jellemzők:
A glóbusz ütésálló műanyagból készült.
10 / 15 cm átmérőjű földgömb.
4 cm magas, 17 cm átmérőjű krómozott talp
Az elektronika a talprészbe beépítve
12 V DC tápegységről működik (A 120-230 V AC adapter mellékelve).